Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
feb
24

Bios beállitások

| Szerző: web02 | 8:10 am

 

 

 

Bios beállitások

 

A BIOS mûködése
A PC bekapcsolása után elsõnek a BIOS fut le, amely az alaplapi chipkészlet és a processzor segítségével ellenõrzi az összes hardverelemet, elsõsorban azok öntesztképességére alapozva. Ez az úgynevezett POST (Power-On-Self-Test), a bekapcsolás alatti önteszt. Hiba esetén közli velünk a hiba kódját, mégpedig az alaplapi hangszóró csipogásával, vagy - ha már mûködik a videokártya - hibaüzenetet írva ki a képernyõre. Egyes alaplapokon hétszegmenses kijelzõt találunk, csipogás helyett errõl olvasható le a hibakód. Az alaplapon, illetve a hozzá kapcsolódó kivezetésen lévõ LED-ek egyaránt informálhatnak arról, hol és miért akadt meg az alaplap a teszt során.
Ha minden jól mûködik, akkor a BIOS megpróbálja betölteni a merevlemezrõl (CD-rõl, USB kulcsról, esetleg flopiról) az operációs rendszert. A továbbiakban az veszi át az uralmat a gép fölött.
Gondolhatnánk, hogy a BIOS innentõl kezdve nem csinál semmit, ám ez nem így van: a programok úgynevezett BIOS-hívásokat kezdeményezhetnek, egyes rutinok pedig ugyancsak a BIOS-hoz kapcsolódó feladatokat végeznek (pl. hangszóró vezérlése, alaplapi idõ lekérdezése, merevlemezre írás stb.). Az operációs rendszer gyakran az alaplapi BIOS-t is igénybe veszi, ezért nem csak a processzortól függ, hogy a rendszer hibátlanul fut-e a számítógépen.
A számítógép mûködése során a processzor és más alkatrészek által termelt hõ elvezetése kritikus feladat, mint ahogyan a rendszert tápláló feszültségforrás stabilitása is. Az alaplap megfelelõ áramköre figyeli a feszültségeket és a hõmérsékleteket (több helyen). Ezeket az adatokat a BIOS is meg tudja jeleníteni (több-kevesebb pontossággal), de szoftveresen is lekérdezhetõk.
Mivel a BIOS az alaplapon található flashmemóriában foglal helyet, cserélhetõ, ezt a mûveletet hívjuk frissítésnek. BIOS-frissítésre akkor van szükségünk, ha a hardverünk éppen a BIOS jellemzõi miatt nem mûködik tökéletesen, például az alaplap helytelen sebességûnek ismeri fel a processzort.

Belépés, fõmenü
A BIOS Setup az a program, amellyel beállíthatjuk a BIOS mûködésbeli paramétereit. A legtöbb alaplapon szöveges menü fogad, ha a PC bekapcsolása után megnyomjuk a Del gombot. Notebookoknál és régebbi alaplapoknál elõfordulhat még az F2, az Alt+F2, de még az F12 és az Alt+S is, ám minden esetben egy felirat is megjelenik, amely arról tájékoztat, hogy mivel léphetünk be a BIOS Setupba.
A menü is átment egy fejlõdési folyamaton: a hajdanán még flopiról indított program beépített, ablakos, egérvezérelt felületté vált (AMI WinBIOS).
A belépés után egy jól átlátható fõmenü fogad: menüt kijelölni a kurzorgombokkal tudunk, belépni az Enter, kilépni az Esc gombokkal lehet. A beállítások értékeit a PageUp és a PageDown, valamint a numerikus billentyûzet + és - gombjaival tudjuk megváltoztatni, ritkábban a szóköz billentyûvel. Alkalmanként pontos értéket kell beadnunk decimális 0-9 vagy hexadecimális 0-F formában. A kétállású "kapcsolók" értéke Enabled (engedélyezett), Disabled (tiltott), esetleg Auto (automatikus) lehet. Ritkán Normal, Slow (lassú), Fast (gyors) és Turbo értékekkel is találkozunk.
A menüpontok gyártónként (AMI, AWARD, Phoenix) és verziónként is eltérhetnek, a funkciók azonban közel azonosak. Nem ritka, hogy egyes beállításokat hol az egyik, hol a másik, hol pedig egy saját, külön menüpont alatt találunk meg - jellemzõ ez például a processzor hõmérsékletét jelzõ és állító funkciókra. A beállításokat az AMI és a Phoenix BIOS esetében általában a Main, Advanced, Power és Boot menüpontokba csoportosították, az AWARD-nál pedig többnyire a hagyományokat követik.

Gyors ellenõrzés
Belépés után az elsõ utunk vezessen a PC Health Status, illetve a Power/Hardware Monitor menübe, ahol ellenõrizzük a processzor hõmérsékletét! Ennek az elsõ bekapcsolás utáni percekben lassan emelkednie kell. Hatékony hûtés mellett lehet, hogy hamar, már 34-38 fok körül stabilizálódik, gyengébb hûtéssel egészen 50-65 fokig is elmehet.
Ha a processzorhûtõ rosszul van felszerelve (AMD-nél például fordítva), akkor a hûtõborda lebillen a processzorról, a hõt csak a paszta vezeti, a hõmérséklet pedig 70 fok fölé is emelkedhet. Magas, megugró hõmérséklet esetén azonnal kapcsoljuk ki a számítógépet, vagy a bekapcsoló gomb hosszan tartó benyomásával vagy közvetlenül a tápegység lekapcsolásával, kihúzásával.
Ha ellenõrzési okokból ki- és bekapcsolgatjuk a gépet, bekapcsolás elõtt várjuk meg, amíg teljesen leáll a merevlemez (10 másodperc), mert a gyors újraindítások hosszú távon nem tesznek jót a meghajtónak. Ellenõrizzük a hûtõbordát, és kapcsoljuk be a gépet. Ha az illesztést rendben találtuk, de a kijelzett hõmérséklet magas, a telepítendõ operációs rendszerre rakjuk fel az alaplapi hardverfigyelõ programokat is, ezek pontosan jelzik a hõmérsékleteket.
Bizony elõfordul, hogy a BIOS Setupban hibás értékeket kapunk, ezt a hibát egy késõbbi frissítés során javítani szokták. Ha már úgyis itt vagyunk, akkor állítsuk be a CPU Warning Temperature-t (magas hõmérséklet esetén figyelmeztet) és a CPU Shutdown Temperature-t (magas hõmérsékletnél kikapcsolja a PC-t) lehetõség szerint minél alacsonyabbra: a nyugalmi hõmérsékletre rászámolva +15 fokot úgy, hogy már 70-75 fok körül figyelmeztessen, és 80-85 fok körül kapcsoljon ki. Ennél melegebben nem érdemes járatni a processzort, inkább cseréljünk hûtõbordát.
Ebben a menüben ellenõrizzük a feszültségeket is: ha egy feszültség 0,5 V-nál jobban eltér a hivatalos értéktõl (például 12 V-nál 11,2 V), akkor az a tápegység, esetleg a csatlakozója hibájára utal, és gépünk esetenként lefagyhat. Különösen fontos a VCore érték: ennek meg kell egyeznie a processzoron feltüntetett értékkel, minimum 10 mV (0,01 V) pontossággal. Ha a BIOS nem jól ismeri fel a processzort, akkor lehet, hogy a kelleténél nagyobb feszültségen járatjuk, ami rövid távon stabilitást, ám nagyobb melegedést, hosszabb távon viszont instabilitást okozhat. Egyes "tuning" BIOS-ok (régebben az ASUS-ra volt ez jellemzõ) automatikusan emelt feszültséggel dolgoznak.

Processzor, memória beállítása
Ha már itt tartunk, nézzünk be a Frequency/Voltage, illetve az Advanced/JumperFree Configuration-ba. Tuning alaplapoknál egy külön menüt, az általában a legelsõ helyen szereplõ SoftMenu-t kell meglátogatnunk, itt állíthatjuk be a processzor alaplapi órajelét és a szorzót. A legtöbb esetben a processzor felismerése automatikus, az opciók Auto-n vannak. A stabilitás érdekében ezeket hagyjuk így, ám ha hibás a felismerés, adjuk meg kézzel a helyes értékeket. A PC indulásakor a BIOS kiírja a képernyõn a felismert processzor típusát és órajelét (a pillanatra felvillanó képet a billentyûzet Pause/Break gombjával merevíthetjük ki), a CPU Configuration menüben pedig a pontos értékeket is megtekinthetjük.
Az alaplap beállításainál a processzor mûködéséhez szükséges frekvencia leosztott értékét is beállítjuk, ezt általában CPU Clock-nak vagy CPU Frequency-nek hívják. Ezt a frekvenciát a szorzó (CPU Multiplier) értékével megszorozva kapjuk a processzor valós órajel-frekvenciáját. A CPU Clock (FSB) processzortól függõen 133, 166 vagy 200 MHz.
A szorzót nem minden esetben állíthatjuk, tehát ha az alaplap által kiírt processzorsebesség kisebb, akkor az órajelet kell növelnünk. Ritkábban az is elõfordulhat, hogy a CPU Clock értéke pontos, a szorzó pedig alacsony. Ha mindkettõt állíthatjuk, akkor a kisebb szorzót részesítsük elõnyben.
Az AMD már régóta + jellel egészíti ki processzorai sebességét, ez a jelölés azonban nem a valós órajelet mutatja, hanem azt, hogy a chip mekkora sebességû Intel processzorral egyenértékû. Egy AMD Sempron 2800+ processzor például 1600 MHz-en mûködik, egy Athlon 64 X2 4000+ pedig 2000 MHz-en. A szorzó elõbbi esetében 8x, utóbbinál 10x, a CPU Clock 200 MHz.
Az Intel esetében a valós órajel miatt egyszerûbb a dolgunk. Itt arra kell figyelnünk, hogy néhány BIOS a CPU Clock helyett az FSB-t írja ki: 133 helyett 533, 200 helyett 800 és 233 helyett 1066 megahertzet. Ez még könnyít is a helyzetünkön, a processzorra ugyanis az FSB van felírva.
Térjünk át a memóriára, amelynek a beállításai a DRAM Clock/Drive Control, Advanced Chipset Settings és DRAM Configuration menüpontok alatt találhatók. A memória frekvenciája azért fontos, mert ugyan független a processzor órajelétõl, ám ennek ellenére arra kell törekednünk, hogy lehetõség szerint egyezzen a kettõ. Ha DDR (Double Data Rate) memóriáról van szó, az effektív órajele kétszer ekkora lesz. Ha a CPU Clock 200 MHz, akkor DDR400-as memóriát érdemes használnunk hozzá, noha a rendszerek lassabb memória-órajelen is mûködnek. Ha stabil gépet szeretnénk, akkor a DRAM Frequency értéke Auto vagy by SPD legyen.

Merevlemez-beállítás
Számítógépünk mûködéséhez egy merevlemezre is szükségünk van. Az egységes ATA (és SATA) illesztõfelület, no meg az LBA (Logical Block Addressing) címzés jóvoltából ma már megtehetjük, hogy ugyanazt a merevlemezt különbözõ alaplapokkal használjuk, azok ugyanis minden paraméterét felismerik. Régebben egy 47 elemû listából kellett választani, vagy kézzel kitölteni az adatokat - a felismerés szerencsére automatikus.
Ha a POST alatt a számítógép nem írja ki a merevlemez típusát, akkor a BIOS Setup Standard CMOS Setup menüpontjának IDE Primary Master opcióját kell használnunk. Ha az Auto-Detection opcióra "enterezve" sem ismeri fel a merevlemezt, akkor ellenõrizzük a csatlakozókat. Régebbi alaplapok menüjében egy IDE HDD Autodetect opciót találunk, ezt futtassuk le, és válaszoljunk az Y lenyomásával!
A Standard CMOS Setupban találjuk az órát is. Állítsuk be, valamint a már elavult flopimeghajtó típusát is itt kell beállítanunk. Az újabb gépeken nincs már flopi, ezért tiltsuk le (Disabled), egyébként az A: meghajtóra állítsunk be 3,5" FDD-t.
Érdemes azt is meghatározni, hogy az operációs rendszer honnan indul: az Advanced BIOS Features, illetve a Boot Sequency, Boot Priority alatt adhatjuk meg, milyen sorrendben keresse az BIOS a háttértárakon lévõ rendszerindító rekordot. A keresési sorrendet vagy a First-Second-Third (1st-2nd-3rd) pontokkal adhatjuk meg, vagy a már elõre definiált meghajtók (Removable Drives, Hard Drives, CDROM Drives) sorba rendezésével. Az elõbbi verzióban az elsõ legyen a CD-ROM, hiszen telepíteni szeretnénk az operációs rendszert. Az elsõ rendszerindulás után visszajöhetünk ide, és megadhatjuk elsõnek az IDE0, HDD-0 értéket. A második verzióban a merevelemez neve és kapacitása szerepel, a sorrendet a szürke + és - gombokkal cserélgethetjük.
Régi számítógépeken egyetlen opció, a Boot Sequency határozta meg a sorrendet, de ez kötött volt: a rendszer gyors betöltõdéséhez a C,CDROM,A, bootoláshoz a CDROM,C,A vagy az A,CDROM,C opciót kellett választanunk, a cserélhetõ meghajtók támogatása nem minden esetben volt megoldott.

Ami a gyorsasághoz kell
Már az elsõ beállítások elvégzése elõtt aktiváljuk a Load Fail-Safe Defaults, más néven Load BIOS Defaults opciót. Ez, ha még nem állították be az alaplapunkat, a gyári, biztonságos mûködést eredményezõ értékeket választja ki a Setup egészére nézve. Ha nem szeretnénk kísérletezni, a Load Optimized Defaults vagy Load Performance Settings opciót válasszuk, ez utóbbiak nagyobb sebességet eredményeznek, de néha elõfordulhat, hogy gépünk instabillá válik.
A stabil, de gyors mûködéshez engedélyeznünk kell az Advanced BIOS Settings alatt mindenféle Cache-t és Shadow-t, a Quick Power On Self Test (Quick POST) opciót, ezek hatására gyorsabban mûködik és gyorsabban indul a számítógépünk. A Gate A20 Option régebben kompatibilitási és sebességi opció volt, ma már tegyük Enabledre, hibát csak hibás és régi billentyûzettel okozhatott.
Az Advanced Chipset Features, illetve a PCI/AGP menü alatt találjuk az AGP mûködését befolyásoló opciókat. Itt a FastWrite opciót kell engedélyeznünk akkor, ha AGP 8x sebességû videokártyánk van, ellenkezõ esetben lassú mûködéssel számolhatunk.
Lépjünk tovább az Integrated Peripherals menübe, ahol keressük meg az IDE HDD Block Mode-ot. Ezt az Advanced BIOS Features alatt is megtaláljuk. Ezt engedélyezve gyorsabb (P)ATA merevlemezt kapunk. Ha rendelkezünk CDROM UDMA Support opcióval, azt is engedélyezzük. Ha már az integrált perifériáknál tartunk, akkor engedélyezzük vagy tiltsuk az alaplapi hangkártyát (OnChip Audio Device) aszerint, hogy azt akarjuk-e használni, vagy a PCI csatolóba helyezett hangkártyát.
A Power Management menüben engedélyezzük az ACPI function-t, a PnP/PCI Configurations alatt pedig a PNP OS Installed-ot. Ez a két funkció lehetõvé teszi, hogy a Windows az alaplap segítsége nélkül konfiguráljon hardvereszközöket. Ahhoz, hogy mindegyik hardver saját megszakítási (IRQ, Interrupt Request) címet kaphasson, az ACPI (néha IPCA) alá tartozó APIC (Advanced Programmable Interrupt Controller) Support pontot is engedélyeznünk kell. Ezen beállítások nélkül számítógépünk akadozva fog mûködni, különösen akkor, ha bõvítõkártyát (pl. tunert) helyezünk bele. Fontos, hogy a Windows telepítésekor más rendszerkomponensek kerülnek a gépre ACPI és APIC használatával, illetve a nélkül.
Végül keressük meg a Reset Configuration Data, illetve Reset ESCD opciót (leggyakrabban a PnP/PCI alatt található), és állítsuk Enabled-re. Ez a következõ rendszerinduláskor törli azt a memóriaterületet, amelyet a számítógép a csatlakoztatott hardverek konfigurációinak tárolására használ. A törlés után visszaáll Disabled-re. A PC a hardverek felismerése helyett az ESCD (Extended System Configuration Data) területet használja a gyors induláshoz, ugyanakkor lehet, hogy egy perifériáról rossz adatok kerültek rögzítésre. Az ESCD törlésével elölrõl kezdhetjük a hardver felismertetését, amely az operációs rendszer alatt is mûködni fog.

Kilépés
Amit eddig beállítottunk, azt be is kell írnunk a BIOS Setupba, méghozzá úgy, hogy kilépéskor a Save & Exit vagy Exit & Save Changes opciót választjuk. A kérdésre Enter vagy Y a válasz. Ha mégsem szeretnénk rögzíteni ténykedésünket, és csak nézelõdni jöttünk a BIOS-ba, akkor az Exit Without Saving vagy az Exit & Discard Changes opciót válasszuk. Utóbbira a közvetlen kikapcsolás is megfelel, mi azonban indítsuk el a számítógépet, és élvezzük a helyesen beállított BIOS gyümölcseit!

Hiba esetén
Ha a számítógépünk nem indul el, mert elállítottuk a BIOS-t, akkor egyet tehetünk: töröljük a BIOS Setupot. Ez a törlés nem azonos a firmware törlésével, csupán a beállított értékeket állítja vissza a gyári alapra. Ki kell kapcsolnunk a PC tápegységét, illetve kapcsoló híján ki kell azt húznunk a konnektorból. Még biztosabb, ha a tápcsatlakozót lehúzzuk az alaplapról, addig, amíg a törlést végezzük.
A Setup értékeit az alaplapra helyezett gombelem táplálta memória tárolja, ha valamilyen oknál feszültség nélkül marad az alaplap, az értékek az alapértéket veszik fel. Ezen az elven mûködik a Clear CMOS jumper is, amely 2-3 állásban rövidre zárja az elemet. Várjunk törlés állásban 4-5 másodpercig, majd tegyük vissza a jumpert (áthidalást) az eredeti 1-2 állásába, és kapcsoljuk vissza a számítógépet. Ezután elölrõl kell kezdenünk a BIOS beállítását, de legalább mûködik a számítógépünk.
A BIOS frekvenciákra és feszültségekre vonatkozó beállításain kívül egyik beállítás sem veszélyezteti közvetlenül az alaplapba helyezett processzort, memóriát és videokártyát. A beállítások során csak azokat a paramétereket változtassuk, amelyekrõl pontosan tudjuk, mire valók!

 

Alapok
A BIOS nélkülözhetetlenül lényeges a PC működési metódusában. Tulajdonképpen keretet ad ahhoz, hogy a gép képes legyen lefuttatni, kezelni a további programokat. Először is ellátja a POST (Power On Self Test - "rendszerindításkori önellenőrzés") feladatait, amit minden egyes újraindításkor elvégez, s célja, hogy meggyőződjön a számítógép egészének hibátlanságáról, mintegy megakadályozva, hogy az alkatrészek esetleges hiábi csak a munka során bukkanjanak fel és okozzanak gondokat (jó példa erre a memória: a POST, ha engedjük neki a teljes vizsgálatot, már az elején kiszűri a legapróbb gondot is, míg ha ezt nem tenné, akkor meglehetősen váratlanul érne, amikor az operációs rendszer minden előzetes figyelmeztetés nélkül - elérve a hibás címtartományt - lefagyna); illetve a speakeren keresztüli hangjelzések révén tájékoztatni képes, hogy valószínűleg hol a probléma, amennyiben már képet se kapnánk a monitoron.
A BIOS tevékenysége azonban eredetileg nem korlátozódott pusztán arra, hogy az indításkor felkutassa a problémákat és megadja az alapvető működési paramétereket. Mindvégig megbújt az operációs rendszer hátterében; tulajdonképpen úgy is megközelíthetnénk a kérdést, hogy az operációs rendszer a BIOS egyszerűsített kezelőfelülete volt. Ez természetesen erős túlzás, hisz maga a Linux/Unix/Windows/OS/2, stb. is ugyanolyan elengedhetetlen tartozéka a PC-nek, de semmit sem tett, illetve nem tudott tenni a BIOS nélkül. Amikor ugyanis például leütünk egy billentyűt, a processzor meghív egy megszakítást, hogy kiolvassa azt (magyarán hogy megtudja, mit is nyomtunk le); a megszakításokat azonban a BIOS kezelte és rendezte el (és ez ugyanúgy működött valamennyi másik periféria esetében is) - a baj ezzel az, hogy a mai operációs rendszerek többsége már megkerüli a BIOS-t... Ezzel a módszerrel a CPU egyébként számos feladatot képes párhuzamosan ellátni, természetesen tekintettel a többi hardveregységre is.
A BIOS fogalmát gyakran összekeverik a CMOS-al, s úgy gondolják - tévesen -, hogy a kettő egyet és ugyanazt jelenti. Valójában azonban a CMOS (Complementary Metal Oxide Semiconductor - "kiegészítő metál-oxid félvezető") egy 64 bájt méretű RAM, mely a BIOS működéséhez szükséges beállításokat tartalmazza. Egy apró integrált áramkörben (másnéven IC-ben) található meg az alaplapon, egy elem társaságában, mely a szükséges áramot generálja. Az újabb PC-kben NiCad elemet alkalmaznak e célra, mely folyamatosan újratölti magát, míg a számítógép be van kapcsolva; a régebbiekben azonban egy olyan szabványos példányt használtak, amelyiket ki kellett cserélni, ha elfogyott az energiája. Mindkét esetben egyszerű a CMOS tartalmának törlése, hiszen csak le kell kapcsolni az elemről - ennek főleg akkor van értelme, ha a tartalma, magyarán a BIOS beállításai megrongálódtak, vagy hibásan lett eleve konfigurálva. Természetesen az újabb alaplapoknál még ennyi dolgunk sincsen, hiszen általában található rajtuk egy jumper, amelyik kifejezetten eme feladat elvégzésére szolgál, néhány pofonegyszerű mozdulat segítségével.
 
Beállítások
Tehát szükség van a BIOS felhasználó általi finomhangolására - ennek eszköze a Bios Setup, mely rendszerindításkor általában a DEL vagy ESC billentyűvel érhető el, de természetesen vannak extrém kombinációs megoldások is. Ennek révén egy menüből variálhatjuk az elérhető funkciókat, és ezáltal befolyásoljuk, hogy a BIOS miként szabályozza a chipsetet. Ez azonban messze nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. A számítógép fejlődésével, az újabb és újabb technológiák megjelenésével ugyanis a BIOS-nak egyre több és több feladatot kell ellátnia, növekvő mennyiségű hardveregységet felismernie és kezelnie. Ennek köszönhetően a Setup igencsak megterebélyesedett, és tele van olyan kínainak tűnő fogalmakkal, lehetőségekkel, melyeket sokszor a szakemberek sem értenek. Ezért mi még csak nem is feltételezzük, hogy az alábbiakban sikerül teljes képet nyújtani, de remélhetőleg segítünk egy kicsit a tájékozódásban.
A legalapvetőbb dolgokról csupán néhány szót. A BIOS Setup-ba rendszerindításkor léphetünk be, a videókártya inicializációja után, amikor a kép alsó és/vagy felső részén megjelennek az azonosító kódsorok, a jobb fölső sarokban egy apró kép, és a POST - beállítástól függően gyorsan vagy lassan - leszámlálja a memóriát. Ekkor nincs más teendőnk, mint leütni az e célt szolgáló billentyűt: ez általában az ESC, néha az F1, de természetesen kismillió egyéb variáció is van (például CTRL+ESC, sőt, néha még CTRL+ALT+DEL is). Ekkor megjelenik előttünk rendszerint kék hátteren a menü, és nincs más dolgunk, mint beleásni magunkat a lehetőségekbe... Ha végeztünk, akkor két lehetőségünk van: Quit And Save Changes (azaz kilépés a változtatások elmentésével) és Quit Without Saving Changes (magyarul kilépés az esetleges választások elveszejtésével, figyelmen kívül hagyásával).
Még mielőtt belevágnánk, szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a kedves olvasó háromféle jelzéssel találkozhat az egyes opciók előtt. A ? olyan funkciók előtt található meg, melyek beállítása abszolút az adott gép felépítésének, illetve a felhasználó kénye-kedvének függvénye. A + arra utal, hogy a tárgyalt lehetőséggel mindenképp érdemes foglalkoznunk, sőt, a csak két alternatívát (Enable/Disable) felkínáló opcióknál egyben azt is jelenti, hogy lehetőleg kapcsoljuk be (Enabled). A - jel pedig olyan esetekben jön elő, amelyekben az ajánlott mód a Disabled.
 
Standard Setup
Nevéből is adódik: ez a legalapvetőbb rész. Itt olyan opciókat találunk, melyek beállítása abszolút nélkülözhetetlen vagy legalábbis célszerű a PC működéséhez.
? Date (mm:dd:yy) (Dátum) és Time (hh:mm:ss) (Idő)
A rendszer dátumának és idejének megadása.
? Hard Disks (merevlemezek)
Rendszerint ez egy kis táblázat formájában jelenik meg, amely mutatja az összes installált IDE merevlemezt és a hozzájuk tartozó beállításokat. Ezt általában Auto-ra állítják, ami azt jelenti, hogy a BIOS automatikusan detektálja a megfelelő paramétereket. Némely BIOS-ban (főleg a régebbiekben) azonban szükség lehet a sajátkezű konfigurálásra (User mód). Összesen tehát három alternatívánk lehet: a már ismeretett Auto, a None (azaz nincs winchester a számítógépben az adott IDE csatotnán), és a User. Utóbbi esetében a következőkre kell figyelnünk:
Size (méret): ezt általában a BIOS maga határozza a fejek, szektorok és cilinderek száma alapján;
Cylinders: a merevlemez cilindereinek száma - általában megadják a winchester cimkéjén;
Heads: a merevlemez fejeinek száma - szintén meg szokták adni a merevlemez cimkéjén.
Write precompensation: a legújabb meghajtókon nem nagyon használják; régebben célja az volt, hogy összeegyeztesse azokat a merevlemezeket, melyek trackenként azonos számú szektorral rendelkeztek, beleértve mind a külső és belső trackeket. Az SCSI meghajtókon ezt -1-re kell állítani, az IDE felületűek esetében azonban ezzel nem kell sokat törődni, mert meghatározása automatikus;
Landing zone: ismét egy, a régebi időkből visszamaradt emlék: olyan merevlemezeken használták, amelyik nem rendelkezett az "auto-parking" funkcióval; mivel azonban ez egyetlen mai meghajtóra sem áll, elég nullára állítani;
Sector: a szektorok száma trackenként; ugyancsak fellehető a merevlemez cimkéjén.
? Floppy Drive A
Az A meghajtó típusát adhatjuk meg. A legáltalánosabb beállítás 1.44M, 3.5", de előfordulhat más felállás is.
? Floppy Drive B
Ugyanaz igaz, mint a Floppy Drive A esetében. Ha csak egy hajlékonylemez-meghajtónk van, állítsuk None-ra (azaz nincs).
? Primary Display / Video
A videókártya típusa. Rendszerint VGA. Ha két videókártyával rendelkezünk, az elsődleges megjelenítőt használjuk ennek beállítására.
? Keyboard
Ha nincs installált billentyűzet, ez az opció adja meg a BIOS-nak, hogy ugorja át a POST-ban annak ellenőrzését. Ez különösen olyan számítógépekben használatos, mint például a szerverekben, amelyek elindíthatók billentyűzet nélkül.
? Halt On
Utasítja a BIOS-t, hogy mely hibákat hagyja figyelmen kívül a POST során. Például, ha azt akarjuk, hogy a rendszerindítás folytatódjék, akár talál hibát a billentyűzet ellenőrzésekor, akár nem, állítsuk ezt "All, but keyboard"-ra, azaz "Mindenféle [hiba esetében álljon meg], kivéve a keyboard-ot".
 
Advanced Settings
Ez az a része a BIOS-nak, ami a legtöbb ember számára kínainak hat. A legérdekesebb funkciók számottevő része itt található. Ezeket vesszük most sorra az alábbiakban. Ne felejtsük, hogy a BIOS chipünk márkájától és gyártási évétől függően ennél kevesebb vagy több lehetőség is lehet, és ez az ezt követő további témakörökre is egyaránt igaz lesz.
? Virus Warning
Ha képes rá a BIOS-unk, ez szabályozza a vírus-detektálási képességeit. Hogy aktiváljuk-e vagy nem, ez teljesen rajtunk múlik. Az Award BIOS most a Trend módszert alkalmazza, úgyhogy talán ehhez is találunk beállítási lehetőséget.
- Typematic Rate Programming
Ajánlott beállítás: kikapcsolva, ugyanis a billentyűzetünknek képes kell lennie magának kezelnie. Ha mégsem, két dolgot kell megadnunk. A Typematic Rate Delay határozza meg, hogy amikor lenyomva tartunk egy billentyűt, mennyi időt várjon a rendszer, mielőtt a gombnak megfelelő értéket elkezdi megismételni. A Typematic Rate (Chars/Sec) pedig azt definiálja, hogy milyen gyorsan végezze az érték megismétlését újra és újra, amíg lenyomva tartjuk a billentyűt. Állítsuk, amire csak akarjuk. A 15 jó, a maximum általában 30.
- Above 1MB Memory Test
Ez szabályozza, hogy a POST ellenőrizze-e induláskor az egész rendszermemóriát hibák után kutatva. Ugyanezt elvégzi a DOS Himem.Sys drivere is (kivéve, ha a testmem: off kapcsolóval ezt letiltjük), amit azonban Windows 95/98 alatt már nincs sok értelme használni. Ez a művelet meglehetősen időigényes, ráadásul minél több memóriánk van, annál hosszabb, ezért nem érdemes alkalmazni (természetesen szerverekben például sosem ártanak az efféle nehézkes, ám utóbb talán megfizetődő óvatosságok).
? Memory Tick Sound
Azt szabályozza, hogy a rendszer kísérje-e hallható kattogással a memória számlálását rendszerindításkor.
+ Memority Parity Error Check
A kérdés: felderítésre kerüljenek-e a memória hibái? Az ellenőrzést úgy úgy végzi, hogy megvizsgálja az adatok kilencedik bitjét, ami egy parity érték. A parity bit az összes bit összeadásával születik meg, tehát a végeredmény páratlan. Ha azonban mégsem (tehát a szám páros), akkor a rendszer meghív egy Non-Maskable megszakítást (másnéven NMI-t) és leáll. Néhány alaplapon ez a funkcó kikapcsolható, azonban ajánlott aktiválni a biztonság kedvéért (nincs semmilyen negatív vagy lassító hatással a rendszer működésére).
? Wait for F1
Megadja, hogy amennyiben hibát észlel, a rendsze töltődése leálljon-e addig, amíg a felhasználó lenyomja az F1-et (kvázi jelezve, hogy vette-e az üzenetet). A Disable ajánlott a gyorsabb indításhoz, illetőleg a fájl-szervereknél, de az Enabled biztosítja, hogy minden esetleges hibajelzést látni fogunk.
? Boout Up NumLock Status
...aktiválódjon-e a NumLock rendszerindításkor vagy ne (ez - akármilyen apróságnak, sőt tán mulatságosnak is tűnhet - fontos szempont lehet például azok esetében, akik például magyar billentyűzetet használnak és a nullát a keypadról érik el, ami azonban csak akkor lehetséges, ha a NumLock aktív; sokak számára kényelmi szempont lehet, hogy a bekapcsolásával ne kelljen külön foglalkozniuk).
+ Numeric Processor Test
Ha matematikai coprocesszorral ellátott processzorunk van (ami igaz minden mai CPU-ra), akkor kapcsoljuk be. Enélkül ugyanis a rendszer figyelmen kívül hagyja az FPU-t, látványosan csökkentve a teljesítményt. Disable csak akkor ajánlott, ha régebbi processzorunk van FPU vagy coprocesszor nélkül (ez is egyike a régmúlt emlékeinek, ma már nem sok haszna van és nem is nagyon szokták feltüntetni az újabb BIOS-okban).
- Floppy Drive Seek At Boot
Ha Enabled, akkor a gép a bekapcsolás után felpörgeti a hajlékonylemez-meghajtóinkat, mintegy ellenőrzésképpen. Hátránya, hogy lassú és ráadásul feleslegesen dolgoztatja egységinket. Célszerű ezért deaktiválni, amivel gyorsabb rendszerindítás érhető el és talán a meghajtóink is tovább élnek...
? Boot Sequence
A kérdés: milyen sorrendben vizsgálja át a BIOS legkülönfélébb meghajtóinkat betölthető operációs rendszer után. A gépünk felépítésétől függően ennek ezeregy variánsa lehet, beleértve a ZIP vagy LS-120 drive-ról való töltést is (persze ha ezt támogatja a BIOS). A felhasználók többsége az A, C beállítást használja, aminek eredményeképpen a BIOS először az A meghajtóban keres rendszerlemezt, majd a merevlemezen. Bár csupán egy másodperc ez a művelet, sokaknak ez is csak egy felesleges időpocsékolás, ezért nekik jól jöhet a C, A variáció lehetősége is.
+ Bootup CPU Speed
Még ma is sok ház van forgalomban, mely tartalmaz egy Turbo kapcsolót az elején, amivel visszavehettük a processzor sebességét Low állás esetében. Ennek BIOS-beli megfelelője ez az opció, amit természetesen célszerű High-on tartani, az ellenkező megoldással pedig csak akkor kísérletezni, ha valami baj lenne a rendszer működésével.
+ External Cache Memory
Napjaink legtöbb rendszere tartalmaz másodszintű gyorsítótárat, így a felhasználók többségének ezt érdemes bekapcsolnia (kivéve például az Intel nem A-jelű Celeron 266 és 300 processzorait). Gyakori probléma, hogy a felhasználónak van ugyan L2 cache memóriája, viszont ez az opció ki van kapcsolva, ami ahhoz vezet, hogy a gép érezhetően lassabban dolgozik, mint amennyire képes lenne. Persze ha nincs másodszintű gyorsítótárunk, akkor kapcsoljuk ki, mert ha ennek ellenére aktiváljuk, akkor ez a rendszer leállásához vezethet.
+ Internal Cache Memory
(De)aktiválja a CPU elsőszintű gyorsítótárát. A legtöbb modern processzor, kezdve a 486-osoktól, rendelkezik ilyennel. Ha ennél régebbi processzorunk van, amin esetleg nincs ilyen, akkor hagyjuk kikapcsolva (ám ez megint csak egyike azoknak a lehetőségeknek, melyeknek napjainkban már nem sok hasznuk van).
+ Fast Gate A20 Option
Az A20 az extended, azaz kibővített memória első 64KB-jára utal, amit high memory area-ként ismerhetünk. Eme opció szabályozza, hogy ezt a kis tartományt használja-e a rendszer az 1MB fölötti tárterület kezelésére. A régebbi PC-kben általában a billentyűzet-vezérlő chip látta el ezt a feladatot. A nagyobb teljesítmény érdekében azonban érdemes ezt a funkcót aktiválni.
? Turbo Switch
A Bootup CPU Speed-nél emlegetett jellegzetes kapcsoló, melyet az újabb házakon már elhagynak, illetve ATX-eseknél a Sleep-pel helyettesítik. A legtöbb rendszeren érdemes használaton kívül helyezni a Disable révén.
+ Shadow Memory Cacheable
Legyen Enable a nagyobb teljesítmény kedvéért. Ez a BIOS kódját a rendszer memóriájába másolja a gyorsabb elérés érdekében. Ha viszont valami problémát érzékelünk ezáltal, kapcsoljuk ki.
+ Video ROM Shadow
Ugyancsak ajánlott az Enable. Célja hasonló az előzőhöz: a videókártya ROM kódját másolja a gyorsabban elérhető RAM-ba.
? Adapter ROM Shadow...
...a vége valamilyen memóriacím-tartomány. Ez vezérli, hogy az előző két opcióhoz hasonló módon a BIOS átmásolja-e az akármelyik kiegészítő kártya által használt ROM-ot a rendszer memóriájába a gyorsabb hozzáférésért. Mivel azonban ennek megítéléséhez tudnunk kell, hogy melyik kártya mely memóriacímeket használja, ajánlott kikapcsolni.
 
A chipset memória-frissítési beállításai
? Automatic Configuration
A legkönnyebb megoldás. A BIOS az alábbi beállítások egy jó részét elvégzi a felhasználó helyett.
+ Slow Refresh
Ez lehetővé teszi, hogy a memória-frissítési ciklus ritkábban kerüljön végrehajtásra, emígyen gyorsítva a rendszer sebességét és csökkentve áramfelvételét. Az Enabled ezért ajánlott, de persze csak ha a memóriamodul támogatja.
+ Concurrent Refresh
Aktiválása révén egyidejűleg olvashat/írhat a processzor a memóriából/-ba és ezzel párhuzamosan megtörténhet a memória tartalmának frissítése is. A nagyobb teljesítmény kedvéért éljünk a lehetőséggel.
+ Burst Refresh
Egyidőben több memória-frissítést is elvégez.
+ DRAM Burst At Four Refresh
A memóriát négyes burst-ökben frissíti.
+ High-Speed Refresh
Ha a memória támogatja, ez gyorsabb frissítési ciklusokat tesz lehetővé.
? Staggered Refresh
A frissítés ennek révén memóriabankonként történik, vagyis egymás után, tehát nem egyidejűleg. Ez csökkenti az áramfelvételt, de a sebességet is.
+ Decoupled Refresh
A kérdés, hogy az ISA busz ás a memória frissítése külön-külön történjék-e. Minthogy at ISA busz frissítése tovább tart (több időt igényel), ezért eme opció aktivilása könnyíthet egy kicsit a helyzeten.
+ Refresh Value
Minél alacsonyabb, annál jobb.
+ Read Wait States
Mithogy a CPU általában gyorsabb, mint a memória, a wait states beállítást arra használják, hogy a memóriát összhangba hozzák a sebesebb processzorral, így megakadályozva a paritáshibákat (azaz a CPU ne kérhesse gyorsabban az adatokat, mint azokat a memória ki tudná szolgáltatni). Minél alacsonyabb ez az érték, annál gyorsabb a rendszer.
+ Write Wait States
Ugyanaz áll rá, mint az előbbire, csak itt az írásra vonatkozóan. Sok esetben ezt a két opciót egy beállításba kombinálják, amit DRAM Wait State-nek hívnak.
- CAS Timing Delay
Alapbeállításban általában ez le van tiltva (magyarán ne legyen késleltetés). A CAS a Column Access Strobe rövidítése. A DRAM ugyanis sorokba és oszlopoba szerveződik. Valamennyi részét (területét) impulzusok révén érhetjük el. Amikor a CPU egy memória-hozzáférést végez el, aktiválja a RAS-t (Row Access Strobe), hogy megtalálja a sort, amelyik a keresett adatot tartalmazza. Ezután a CAS meghatározza az oszlopot is, ezáltal konkretizálva az igényelt adat helyét. A RAS sebessége megegyezik a chip sebességével, míg a CAS sebessége a RAS sebességének a fele.
 
Busz-beállítások
? AT Bus Clock Selection
Ez határozza meg azt az osztót, amit a CPU órajelére alkalmazva a BIOS megadja az ISA/EISA busz sebességét, méghozzá CLK/x formában, ahol "x" az osztó. A CPU órajele konkrétan a CPU frekvenciája, de nem a belső, hanem a külső frekvencia, magyarán az a szám, amit megszoroz a processzor, hogy megkapja a tényleges működési sebességét. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy ha például a Pentium 100 úgy kapja meg a 100 Mhz-et, hogy kettővel szorozza az 50Mhz-et, akkor a CLK/x azt adja meg, hogy az 50Mhz-et mennyivel osztja el a BIOS. A legjobb ebben a beállításban egyébként az, hogy az újabb alaplapok már mind elvégzik maguk ezt a beállítást.
? ISA Bus Speed
Ugyanaz, mint az előző, csak a PCI-ra vonatkozóan.
+ Wait States
Valahányszor valami történik az AT buszon, ez megadja, hogy mennyit várakozzon a gép a művelettel. Ez, hasonlóan a memóriánál említett beállításhoz, a régebbi ISA kártyákat segíti, hogy hibátlanul működhessenek a gyorsabb rendszerekben. Termésteresen minél alacsonyabb az érték, annál jobb.
+ Fast AT Cycle
Kapcsoljuk be, hogy picit nagyobb teljesítményre ösztökéljük az ISA kártyákat, különösen videókártya esetén.
? ISA IRQ
Megadja a PCI kártyáknak, hogy az ISA kártyák mely IRQ-kat használják, így lehetővé téve, hogy ne egyazon megszakításra üljenek, hanem keressenek maguknak mást. Ezt általában a plug-and-play operációs rendszerek tudják jól kihasználni.
- Memory Remapping
+ DMA Wait States
...mennyit várakozzon a gép, mielőtt a DMA-t használja. Minél alacsonyabb az érték, annál jobb.
 
Cache beállítások
+ Cache Read Option
Még az SRAM is használ wait state-eket. Ez az opció meghatározza, hogy mennyi órajel szükség négy 32 bites word feltöltésére a CPU belső gyorsítótárába. Ezt általában a "clocks per word" elnevezéssel illetik. Általában az m-n-n-n formában adják meg, és korlátot csak az szab, hogy a CPU milyen burst módot támogat. A legelterjedtebb a 2-1-1-1, a 3-1-1-1 vagy a 3-2-2-2. Minél alacsonyabb, annál jobb. A 4-1-1-1 már jó.
+ Fast Cache Read/Write
Kapcsoljuk be, ha két cache memóriabankunk van, 64K vagy 256K.
+ Cache Wait States
Mit minden wait state esetében: az alacsonyabb érték a gyorsabb. A legjobb a nulla. 33Mhz feletti buszsebességeknél esetleg szükség lehet rá, hogy 1-re állítsuk.
+ Tag RAM Includes Dirty
Aktivilásáa növeli a teljesítményt, minthogy a cache RAM tartalma egyszerűen felülításra kerül, ahelyett, hogy felcserélődne.
 
Integrated Peripherals
Ebben a részben találhatók meg azon opciók, melyek a számítógép legkülönfélébb portjait irányítják, beleértve a soros, párhuzamos és IDE portokat.
+ IDE HDD Block Mode
Ajánlott bekapcsolni. Lehetővé teszi a multi-szektoros adatátviteleket.
? Primary PIO
Eme funkció révén az IDE meghajtó egyidejűleg több szektort is képes átvinni. Erre több mód is van.
Mode 0: egyidejűleg egy szektort;
Mode 1: ?
Mode 2: a szektorok átvitele egy szimpla burst-ben történik;
Mode 3: 32 bites utasítások, legfeljebb 11.1MB másodpercenkénti adatátvitel;
Mode 4: maximum 16.7MB/másodperces adatátvitel;
Mode 5: 20MB/másodperces adatátvitelt.
Napjaink meghajtóinál már általánosnak tekinthető a Mode 4. Azonban ezzel sokszor nem is kell törődnünk, hisz a legtöbb BIOS-nak van egy automatikus beállítása, amikor is maga állapítja meg a legjobb megoldást. A megfelelő módot egyébként egyenként, mindegyik drive-ra meg kell adni (akár így, akár úgy), beleértve a primary master és slave valamint a secondary master és slave meghajtókat.
? IDE DMA
Állítsuk Auto-ra. Ha biztosak vagyunk benne, hogy a winchesterünk UDMA-kompatibilis, akkor nyugodtan válasszuk az Enabled-et.
? On-Chip PCI IDE
Aktiválhatjuk és kikapcsolhatjuk az alaplapra integrált IDE vezérlőt.
? SMART
Néhány BIOS felajánlja ezt a lehetőséget, hogy magunk dönthessük el, élni akarunk-e a merevlemez SMART képességeivel vagy nem. A SMART a Self Monitoring Analysis and Reporting Technology rövidítése. Arra szokták használni, hogy detektálja és értesítsen a fenyegető lemezhibákról. Néhány felhasználói program ugyanezt a technológiát használja a merevlemez ellenőrzésekor (vigyázat! - nem minden winchester rendelkezik ilyen képességekkel).
? USB Controller
Ki-és bekapcsolhatjuk az alaplapra integrált USB-vezérlőt.
? FDD-vezérlő
Ki-és bekapcsolhatjuk az alaplapra integrált floppy-vezérlőt.
? Serial Port
Deaktiválhatjuk a soros portot, illetve megadhatjuk a hozzá tartozó IRQ és DMA címet.
? Parallel Port
Ugyanaz áll rá, mint a soros portra, csakhogy ehhez tartozhat még egy másik beállítás is (Parallel Port Mode), ami lehet SPP, EPP/SPP, ECP vagy ECP/EPP. Ajánlott az ECP, EPP vagy ECP/EPP beállítás, ami magas adatátviteli sebességet ígér a porton át, illetve megadja a kétirányú adatátvitel lehetőségét. Ezzel azonban bánjunk óvatosan, mert régebbi nyomtatók esetében ez problémát okozhat és elképzelhető, hogy csak össze-vissza karakterek kerülnek a papírra; ez esetben maradjunk meg a - ha lassabban is, de - biztosabban működő SPP.
 
Power Management
A "Green PC" specifikációnak megfelelő PC-kben található egy ilyen szekciót a BIOS-ban, melynek révén szabályozhatjuk a különböző energiatakarékos üzemmódokat. Ezt három oldalról érhetjük el: az APM (Advanced Power Management) szabványt az Intel és a Microsoft alkotta meg, az ATA (AT Attachment) az IDE meghajtók kezelésére szolgál, míg a DPMS (Display Power Management Signaling) a monitor és a videókártya kikapcsolására képes.
? Power Management
Az energiatakarékosság szintje állítható be. Kapcsoljuk ki, ha egyáltalán nincs szükségünk rá. Egyébiránt választhatunk az előre beállított minimum és maximum lehetőségek között, vagy dönthetünk a User Define mellett, ahol szabad kezet kapunk.
? PM by APM
Az APM-féle energiatakarékosság ki-és bekapcsolása.
? Video Off
A DPMS ki-és bekapcsolása.
? PM Timers
Megadhatjuk, mennyit várjon a PC, mielőtt elkezdi lekapcsolgatni az egységeit. Ha akarjuk, kikapcsoljuk, egyébiránt beállíthatjuk a várakozási időt különböző esetekben (merevlemez lekapcsolása, doze mode, suspend mode, stb.).
? Soft-On By Power BTTN
Azt szabályozza, hogy a power gomb megnyomása után azonnal kikapcsoljon a gép, vagy csak pár másodperces késleltetést követően.
 
A flash BIOS
A flash BIOS-ok lehetővé teszik, hogy szoftveresen átégethető legyen a tartalmuk. Ha új hardvereszköz jelenik meg és a BIOS nem támogatja azt, a gép nem tudja kezelni, mivel nincs megszakítás, amit ehhez meghívhat. Régebben emiatt az egész chipet ki kellett cserélni, EEPROM vagy flash BIOS esetében azonban ez DOS parancssorból megoldható. A frissítéseket a jobb alaplapgyártók rendszeresen biztosítják, amennyiben azonban márkátlan termékkel rendelkezünk, amelyhez nincs update, a chip azonban flash, még van remény (lásd alább).
A frissítésre számos okunk lehet. Régebben például problémát jelentett, hogy az 528 Mb-nál nagyobb merevlemez kezeléséhez hiányzott a BIOS-ból az LBA (Logical Block Addressing) támogatás, így szoftveres driverekkel kellett megoldani, hogy teljesen ki lehessen használni a winchestert. A Plug and Play Windows 95/98-as, tökéletes támogatásához is feltétlenül szükséges volt az update, de a kisebb hibajavítások és az új beállítások is jó okot biztosíthatnak (például bootolás CD-ről vagy SCSI egységről illetve újabban a 120 MB-os floppyikról, stb.)
 
Hogyan ismerjük fel a flash BIOS-t?
A legegyszerűbb és legáltalánosabb megközelítésben: minden BIOS chip, amin tapintható egy kör alakú mélyedés, az flash. Ha azonban biztosak akarunk lenni a dolgunkban vagy netalántán EEPROM chip van a gépben, járjunk el az alábbiak szerint.
Nyissuk fel a gépet és a 28 vagy 32 tűs BIOS chipről szedjük le a márkajelzést tartalmazó matricát. A chip felületén a következő jelölések lehetnek:
28Fxxx - 12 voltos flash memória;
29Cxxx - 5 voltos flash memória;
29LVxxx - 3 voltos Flash memória (ritka);
28Cxxx - EEPROM (hasonló a flash memóriához);
27Cxxx - mélyedéssel: EPROM: csak olvasható, programozó kell az írásához és UV a törléséhez;
PH29EE010: SST ROM chip - flash memória;
29EE011 - Winbond chip - 5 voltos flash memória;
29C010 - Atmel chip - 5 voltos flash memória;
Minden egyéb BIOS, amin nincs mélyedés és jelzése nem 28-cal vagy 29-cel kezdodik, valószínűleg nem flash.
 
Ha nincs BIOS-frissítés az alaplaphoz...
Rengeteg alaplap van a piacon, amelyik támogatás nélküli, noname termékként kerül a boltokba. Ezek között elég sok az olyan, mely mindezek ellenére ugyanolyan jó normál körülmények közt, mint a márkás változatok, sőt előfordul, hogy a túlhajtás éppúgy muködik. BIOS frissítés hiányában azonban az újonan megjelenő termékeket (elsősorban processzorokat) nem képesek azonosítani, így lehetetlenné válik a továbbfejlesztés. Az is problémát jelenthet, ha az aktuális BIOS bugos (pl. gyárilag be van kapcsolva a Boot Virus Warning, de a setup nem ad lehetőséget a kiiktatására).
Szerencsére jó eséllyel átléphető a probléma egy másik alaplapgyártótól származó BIOS frissítéssel. Ezesetben azonban nagyon körültekintőnek és óvatosnak kell lennünk. Néhány fontos szabályt be kell tartanunk az új BIOS kiválasztásakor... A frissítés eredetileg készüljön olyan alaplaphoz, melynek minimum a chipsete és az I/O chipe megegyezik a miénkkel. Természetesen az sem elhanyagolandó szempont, hogy a BIOS márkája (Award/AMI/MRBIOS/Phoenix) legalább egyezzen meg és ne downgrade legyen a szándékunk...
Mire van szükség? Először is egy programra, mely elvégzi a beégetést. Award BIOS-oknál az esetek többségében jól működik a BIOS-gyártó saját készítésá segédprogramja, az Award Flasher, de vannak alaplapkészítők (például Asus), amelyeknél csak a cég saját készítésű szoftverét használhatjuk. A legbiztosabb megoldást a Mr. BIOS Flasher jelenti, amely azáltal, hogy közvetlenül a BIOS chippel kommunikál, 100%-os valószínuségű sikerrel végzi el a frissítést - egyetlen hátránya, hogy a jelenleg elérhető változatai csak az Intel Triton chipsetekkel működnek együtt...
Még egy fontos dolog: mindenképp tartsunk kéznél egy biztosan működő BIOS-t - leginkább az eredetit, amit könnyedén lementhetünk, mivel a flasher programok többsége felajánlja ezt a lehetőséget (illetve erre módot ad a MODBIN és az AMISetup is). Ha figyelembe vesszük a fentiekben említett szempontokat, szinte kizárt, hogy olyan kárt okozzunk, mely teljesen megakadályozza a rendszerindítást, mindazonáltal érdemes felkészülni. Ha mégis megtörténne az elkerülhető, akkor sincs veszve minden (lásd a következő pontoz).
 
Ha a BIOS tartalma megsérült...
Az alábbiakban az ún. hot-swapping eljárást ismertetjük, mely rendszertől függetlenül, minden BIOS esetében működik. Egyes gyártóknál természetesen elképzelhetők egyéb, alternatív megoldások is.
Szerezzünk egy működő BIOS chipet. Ez nem kell, hogy kifejezetten az adott alaplaphoz legyen készítve, mivel csak egyetlen feladatot kell ellátnia: lehetőséget adni a gép és a DOS elindítására - az egyetlen, amit azért vegyünk figyelembe, hogy legalább a chipset egyezzen meg és a System BIOS cachable opció legyen bekapcsolva. Ez általában alapbeállítás, de győződjünk meg róla biztosan. Az utolsó, amire szükség van, az egy flash program.
Cseréljük ki a rossz BIOS chipet a jóra és indítsuk el a gépet, töltsük be a DOS-t floppyról. Működés közben (!) cseréljük vissza a BIOS chipet - ez az esetek túlnyomó többségében működik, mivel a System BIOS cacheable opciónak hála, a BIOS a memóriába van másolva ("shadowed"). Most a flash programmal frissítsük a BIOS-t, majd indítsuk újra a gépet.
Mint azt már említettük, ez a módszer egy általános megoldást hivatott bemutatni, mely az esetek túlnyomó többségében működik. Award BIOS-oknál elég lehet egy ISA videókártyával rendszerlemezrol bootolni és újra elvégezni a frissítést, illetve az Intel alaplapoknál például külön kapcsoló szolgál a hasonló problémák megoldására.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://informatikaicikkek.blog.hu/api/trackback/id/tr451785898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.